Évekig nem posztoltam, amire nem volt jó okom, egyszerűen nem találtam időt a fényképezésre. Ezúttal azonban nem volt kérédes, hogy kamera nékül nem indulok útnak…

A történet:

Körülbelül öt vagy hat éves lehettem amikor az Apám előszür mesélt nekem az Északi Fényről, latin nevén Aurora Borelais. Örömmel hallgattam,  de először nem volt sokkla különösebb mint bármelyik másik története a tudományok világáról, csak hallgattam örömmel mint mnden mást. Aztán egyszer a Delta című műsorban lvolt róla szó, ott láttam először, s azzal egy csapásra több lett mint az egyik Apám történeteiből, valami olyan igazi dologgá vált amit látni akartam a saját szememmel. Apám azonnal biztosított két dolgoról. Egy: Mgagyarországon szinte soha nem lehet látni, mert nem vagyunk hozzá elággé északra, kettő: nagyon messze kellene utazni hogy láthassam, és akkoriban egy repülőjegy akár 2ü3 havi fizetésbe is belekerült. Így a valódi remény hiányában ahányszor hulló csillagot láttam mindíg azt kívántam, hogy egyszer láthassam élőben. Később elolvastam mindet róla ami magyarul hozzáférhető volt, a gondolattal nőttem fel, és 35 évig sosem felejtetem el ugyan azt kívánni ha hulló csillagot láttam.

Amikor Írországba költöztem, és megtanultam angolul a nyelvtudással kiszélesedett a felkutatható anyagok köre, valamint az esélyeim is nőttek valamelyest hogy lássam innen. Angolul elolvastam minden hozzáférhető cikket, tanulmányt, tudományos jelentéseket, megnéztem több tucatnyi videót, dokumentum filmet, és millió fényképet. Teljesen Aurora megrögzötté váltam, minden weboldalat ami napkitörésekkel és az északi fénnyel foglalkozik napi rendszerességgel olvastam, hogy tudjam mikor van esély látni Írországból. éveken keresztül ha csak a leg kissebb esélyem is volt rá azonnal mentem a hegyek hogy messze legyek a fényszennyezéstől, és órékon keresztül néztem az eget minden szerencse nélkül.

Aztán idén Izlandra utaztunk a párommal, és a 35 éves várakozás jege megtört. Egyik éjjel kint voltam a sötétben tökéletes csillagos ég mellet, és nagyjból  két órától reggel hét óráig Aurora egy percre sem szakította meg égi táncát. Csak álltam ott kint, néztem  néztem, és a boldogság könnyei az arcomra fagytak a hidegben. Fotók alant. Profi szemmel nem annyira jó képek, de sajnos amikor nagyon gyorsan mozognak a fények akkor nehéz lrdeks alakzatokat elkapni, viszont elsőre szerintem elfogadhatóak lettek, és ami a legfontosabb láttam élőben 🙂  A következő ilyen beszámolómat Norvégiából szeretném majd megosztani veletek 😉

Eglish:

I didn’t post for years, and I haven’t aa good reason, I just couldn’t find the time for photography. This time was different, I wasn’t going to without my camera.

The Story:

I was about five or six when my father first told me about the Northern Lights, in Latin name the Aurora Borealis. I listened with joy, but it didn’t make much of a difference for first time from any other story he told me about science or anything elese, I just liked them all. Than once I have seen it on telly in a documentary and with that it became a lot more than just one of Dad’s stories, it was something real-real, something I wanted to see for myself. I grew up in Hungary, so there were two things my Dad assured me of.  First, it’s almost impossible to see them from there because we are far too South for it, second,  it is very far away to travel there and the flight tickets that time costed like 2-3 months of wages. So with the lack of true hope I was ever going to go near the Northern countries I had no better thing then every time I wished upon a star I wished I could see Aurora for once in real life. I grew up with its thought, read as much as was available in Hungarian about it, and for 35 years every time I have seen a falling star I made my wish.

When I moved to Ireland and learnt English with the language I had a lot more source to dig deep into it, and I was also a wee bit closer to the Arctic Circle with some chance to see it from my location.  I read every single study and article, watched dozens and dozens of videos and documentaries and probably zillions of photos. I practically became obsessed with it, I was checking every single website that had anything to do with solar activity and Northern Lights on a daily basis, for years and years I was going out to the mountains every time when there was the smallest chance of seeing it and spent hours watching the sky  for no avail.

Then this year I travelled to Iceland with my partner for a few days and the ice of 35 years waiting broke. One night I was outside from about 2am until 7am and she never stopped dancing. I just stood there and stood there watching her and the tears of joy froze on my face int the cold. (Pictures below)